Életpillanatok

Igyekvő emberek metszik az utakat, közben gondolatok cikkáznak a fejemben ,miközben elgördül a busz a templom mellett. Dolgozom ajánlok az én értérendszerem szerint értékes és hasznos könyveket,segítek, dícsérek, van , hogy leltározok. Haza fele a buszon egy kislány betűzi azaz próbálja kiolvasni a busz ablakára tájékoztatás céljából kiragasztott térképen látható egyik település nevét, közben kettővel előttem egy férfi még kettőt permetez a kölniéből hátha ettől valamelyest sikeresebb lesz a találka gondolja ő. Lassan kiürül a busz az emberek leszállnak és ki-ki megy dolgára, én is leszállok veszek egy nagy levegőt, távolban a gyár kéménye pöfékel én várok egy újabb buszt, mellyel hazaérhetek és közben vágyok egy újabb napra, mely továbbvisz és megörvendeztet.

Állásinterjúzás

Történt, hogy behívtak állásinterjúra, ez már eltölthetett valamiféle siker érzetével,hiszen nem mindenkit hívnak be. Mint kiderült hatan maradtunk a 18 fős kontingensből, akik arra pályáztak , hogy ez lesz jövendőbeli munkahelyük.

Megpróbáltam, de nem jött össze,nem baj majd legközelebb nagyobb sikerem lesz.

Létkultúra

Egyszer csak azt érzi az ember így lassan negyedszázados korában, hogy hoppácska azért már múlik az idő és már nem vagyunk az a szökkenő ifjúság. Már vagyunk valakik kik felcímkéznek egy áruházban, kik kedvesen csevegnek az éppen üdülő külföldiekkel, vagy épp kultúrát szolgáltat. Ez jelen esetben én volnék. Már bent van minden parányi részecskémben a kiapadhatatlan vágy a létezésmegmutatás iránt, hiszen ha valóban élünk, akkor beszlünk, közlünk, magyarázunk, vagyunk. És a könyvek, a filmek a zenék egy fajta élettartozékok, nélkülük nem az lenne a jelen mint ami.

Akkor miről is beszélne Mari néni hát persze, hogy arról ami épp körülötte zajlik és ha nincs min csámcsogni, akkor megfelel a Barátok Közt is rá: Ki kivel rúgta össze a port, ki lelt új barátokra stb., a lényeg annyi, hogy az ember rendelkezzen társas interakcióval még ha közvetett és távoli is.

Azt látom, hogy egyre kevesebben olvasunk ez sokrétű hagyományos értelemben véve könyvre kevesebbszer , de képernyőre annál többet tekintünk. Én valahogy mindakettőt szoktam nem horgonyoztam le egyik fajtánál sem. Én azon az állásponton vagyok, hogy minden hallhatunk valami újat és érdekeset bárhogy is fogjuk a kezünkben.

Egyen bőrönd, na nem !

Az elmúlt időszakban nem volt zökkenőmentes az utazás, történt ,hogy elcseréljük a bőröndünket, ami csak a végállomásnál válik világossá számunkra, kicsit bosszankodtunk, hogy mégis miért velünk történik és miért nem álltunk szerencsésebb csillagzat alatt és hogy nem volt egy kicsit figyelmesebb a srác, akinek a több órás kitérőt köszönhetjük,mindegy ha már egy másik városban járunk, akkor egy kis városnézés is belefér gondoltuk ezt előző nap, persze mi akkor nem tudhattuk, hogy következő nap zuhogni fog az eső,és csöppet sem ideális az idő a városnézéshez.

Megérkeztünk ahhoz a városhoz, ahol szándékaink szerint megejthetjük a bőröndcserét.

Fél órás ottlétünk alatt ömlött az eső,de kitartóan vártuk a delikvenst,  és próbáltuk kiszúrni a bőröndünket a sok siető és gondokkal teli arcok között.

Megláttuk szegény srácot, megszeppenve -aki az anyja szerint magas vékony -de élőben egy hatodikos is magasabb nála. Mindegy a lényeg ,hogy megvan a bőrönd és benne a szilvalekvár, amiért hetek óta kívánkozok.

Utólag visszagondolva nem is okokzott olyan nagy gondot ez a kis kiruccanás, bár elment a fél  napunk, de egy életre megtanultuk, hogy nem utazunk többet olyan bőrönddel, amit a nagy hipermarketek árulnak nagyon kedvező áron, nagyon vonzó lehet az ajánlat, de ezután az incidens után meggondoljuk, hogy mégegyszer a fejünkbe veszük, hogy élünk-e a vásárlás jogával ezen termék esetében.

Mélységes megdöbbenés

Szörnyű amit hallok,hogy egy életerős fiatalember, aki előtt ott van az egész élet leukémiás lesz, és azt írja ,hogy furcsa,hogy végignézi saját maga kínzását,de élni akar. Furcsa is volt számomra, amikor meghalllottam, hogy visszavonul igaz azt a szűnni nem akaró derék próblémájával indokolta. Sajnálom Lázár Bencét, én mint sportszerető ember nagyon drukkoklok neki és még elevenen él bennem az, amikor még az Újpestben rúgdosta a gólokat , és én szívből reméltem ,hogy így fogja folytatni ezt a válogatottban is, de Bencére most nagyobb küzdelem vár, talán a legnagyobb!

Szorítkozzunk a tényekre!

Hagytam-e ott valamit egy másik városban a lélegzetemen kívül? A pillanatot, amikor eszmélem, hogy de jó is lenne járni- kelni a városba, bele sodródni mind abba, amit csak tud adni. A kósza pillantások, egy-két szómaradék, és érzések, amik mindig átjárnak, amikor épp e emberek alkotta helyen szedegettem lábam. Minden kis zúgnak megvan a története, mindenhez kapcsolódik egy történet, nemcsak helyek és terek vannak, hanem emberek,érzések,emlékek. Úgy érzem formál, és alakít a körülmény persze most azt hagyjuk,hogy a buszon fél tizenegy körül pia szag terjeng. Hát itt tartunk. Vajon azok az emberek, akik így jutnak túl a mindennapok megpóbáltatásain, nekik milyen prognózist állíthatunk fel? Ne törődjünk semmivel, a belénk öntött szesz majd megold mindent vagy ezzel már nem tűnik olyan elviselhetetlennek az élet, elborít és nem enged gondolkodni és kiutat keresni. Elég elszomorító ezt tapasztalni,és minden apró részecském tiltakozik, hogy ilyen legyen a jövő társadalma.

Az egyik pillanatban, elmerengtem, és odakaptam a tekintetemet, egy futó reklámcsíkra, amin a következő volt olvasva: PÁLINKAMENÜ. Mindent elmond.

Itt egy újabb szemeszter

Két és fél nap kínlódás után csak bevackoltuk magunkat a lefoglalt szobánkba, igaz kalandos volt míg a kulcsokat megkaptuk, eddig egy hűtő mellett ébredtem, és nem volt épp a legfelemelőbb érzés valjuk be.De a srácok helyesek voltak a szinten, az egyik srác mindig kint beszélt a szinten a barátnőjével és ez pontosan így hangzott el:"Kedves Balogh Julianna,akkor holnap is beszélünk majd félórát!"Nekem nagyon szimpatikus volt hát még a szemei, de sebaj örülök, ha ő boldog. És jó érzés, hogy találkozhattam vele.

Vége a nyárnak még meg kell szokni.Gyorsan eltelt és én sokkal többet tehettem volna az év legmelegebb hónapjaiban, de csak pihentem, hisz rám fért. Egy új szemeszter, új barátok?

Nem tudom, majd meglátjuk.

Az a bizonyos hajszálnyi távolság

Ma is úgy keltem, ahogy mindig hozzuk ki a napból a legtöbbet, mindezt tevékenyen és valamilyen hasznosulással a végén. Valahogy úgy kilenc felé keltem, konstatáltam, hogy már elég késő van és jaj de elszaladt az idő, pedig én csak egy kicsit hadd alhassak, szóval még adtam magamnak egy kis időt, hogy alhassak, és hogy összeálljon a világ, mindezt úgy fél hét táján, de a franc se gondolta, hogy a röpke kis alvás, amit engedélyeztem magamnak három órára dagad. Na mindegy, akkor legalább most már kezdjünk neki a napnak, megittam a kávét, felöltöztem, végigfutottam a már oly természetesnek és tőlünk el nem vehetőnek vélt és "nélküle egy percet sem" közösségi oldalak eddig még nem olvasott bejegyzéseit, és azon töprengtem vajon mihez kezdek. Úgy tűnt minden derűs, felvettem a szandáloma, és lementem a lépcsőkön, szépen egyenként lépegettem le rajtuk, közben az almafán keresztül átszűrődő fényt kémleltem, és megállapítottam, hogy ez  a nap nem is lehetne szebb, de akkor még én sem gondoltam, hogy hirtelen nagy fordulatot vesznek a dolgok és én egy rossz mozzanat, a pillanat csalfa játéka miatt az a bizonyos szandál beakadhat a küszöbbe, és én ott találom magam, ahol még nagyon kevesek, a mindenki által gyakorta használt alkalmatosság kellős közepében. És tényleg nem is jöhetett volna szebb folytatás, de ugyebár innen szép nyerni!

 

Én mint sérült

Sokszor elképzeltem,hogy vajon milyen lehet nem sérültként élni,bringázni,leúszni egy hosszt a medencében,éjjelig táncolni a siófoki strandon barátokkal,és úgy végigmenni az utcán,hogy a szemembe néznének nem pedig a lábamat néznék. Jó lenne, ha csak egy kis bátorító mosoly látszódna arcukon, de nem ezt látom,persze volt úgy hogy kisgyerek nem értette,hogy én mért megyek másként,mint a többi ember és bátran megkérdezte az anyukájától, hogy "miért megy úgy a néni"?Furcsa volt talán életemben először szólítottak néninek,de meglepett,hogy ez a kis lélek mennyire érzékeny volt a másságra,és érdekelte,hogy mi lehet velem.Egy kislány pedig,amikor elhaladtam mellette azt kérdezte az anyjától,hogy "fáj a lába"?

Mindig kíváncsi voltam a válaszokra,hogy mit mond a szülő a gyereknek erre a nem várt kérdésére,de sokszor nem volt rá lehetőségem,mert a válasz már csak akkor hangzott el,amikor én már tovább mentem,de érdekes lett volna hallani a válaszokat,hogy a világból még épp, hogy csak valamit értő kisgyereknek mit mondanak,hogy mondják el,hogy vannak a világban sérültek,akik nem olyanok,mint ő.

Gyerekként az általános iskolát és a középiskolát is épek között végeztem,ezért van rálátásom arra,hogy hogy fogadják az emberek a sérülteket,általánosban a felsősök a járásomat utánozták és jól elhülyélkedtek a haverjaikkal,mint mikor a kocsimat,-amibe akkor még kénytelen voltam beleülni- a folyosóról elcsenve rallyztak vele, száguldoztak fel-alá,míg valaki rajta nem kapta őket. Biztos jó móka lehetett nekik.

A középiskolában már nem tapasztaltam különösebb elutasítást,ott csak gazdagodtam és megkaptam azt a lehetőséget,hogy továbbtanulhassak és ottlegyek,ahol most vagyok.

 

 

 

Lili,Cseh Laci,úszás

Minden a génjeinkben van a nyerés,a siker, a diadal. Ezt bizonyítja Szilágyi Liliána is,az ifjúsági olimpiai bajnok, aki 2012-ben lett aranyémes.Roppant fiatal és nem az a fajta, aki megriad attól ,hogy épp egy medencében úszik Hosszú Katinkával mi az,hogy egy medencében versenyeznek ,még meg is előzte az Iron Ladyt. Részemről nagyon szurkolok Liliánának és bízok abban ,hogy még több ilyen nagy tehetség bukkan fel,és ér el nagy eredményeket.Persze itt megint felmerül az utánpótlás nevelés és az állandó pénzügyi nehézségek,igaz uszodaklomplexumok építéséről hallottunk,de még mindig nem kap annyi támogatást ez a sportág,mint amennyi boldog pillanatokat okozotak nekünk kiválóságaink.

Cseh Laci tegnap újra nagyott alkotott 2005 után újra aranyérmes egy világbajnokságon,ehhez hosszú munkával töltött évek kellettek hol sikerek,hol kudarcok határozták meg Laci sportpályafutásának ezen szakaszát, de Laci nem adta fel még akkor sem,amikor a római világbajnokság kevésbé szép emlék maradt neki,de eltökélt volt és küzdött álmai megvalósítása érdekében,és a nagy álom az olimpiai arany begyűjtése még vállalásai között van.

Úgy hiszem, hogy igazi sportemberek sikereiből tudunk mi is merítkezni,és erőt ad nekünk,hogy látjuk ,hogy kemény munkával ember felettit is lehet alkotni erre volt épp példa Cseh Laci bámulatos úszása 200 pillangón és még az is remek húzása volt,hogy arra a számra koncentrált,ami a legjobban fekszik neki és hagyta a 200 vegyest.